Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2022

Szakmai kitérővel fűszerezve

Kép
Az első kiállításom anyagának összeállítása, magának a tárlatnak a megszervezése, megvalósítása után nem sokkal már jött is a következő nagy feladat, a második kiállítás. Ráadásul a szentesi bemutatkozásomra bővítenem kellett a grafikai anyagot, mivel nagyobb kiállítói teret kaptam. Majd azt hittem, Szentes után kicsit pihenhetek 😊, de az elmúlt két hét munkában, izgalomban és élményben, ha lehet, még intenzívebbre kerekedett. Kankalin 60 Felnőttként vágtam bele "néptánc karrierem" építésébe a hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttesben, és ha mostanság épp nem is táncolok már (mondom, mostanság... 😉), a kapcsolat - már csak a feleségem révén is - megmaradt. Továbbra is segítem az egyesületet a grafikai munkákkal, nyomtatásokkal, online tartalom menedzseléssel. Így esett, hogy a Kankalin Néptáncegyüttes 60. születésnapja alkalmából tartandó rendezvénysorozattal kapcsolatban - fotókiállítás, táncest, viseletes bál - több megbízatást kaptam, és természetesen vállaltam is el

Szentes TV riport

 A Szentes TV riportja velem a kiállítás megnyitóján:

A Képvarázslat folytatódik

Kép
Hódmezővásárhelyi kiállításom után a képeim bő egy hónapot pihentek otthon, június 9-én Szentesen nyitottam meg következő tárlatom. A Tokácsli Galériába 7 új alkotással is jelentkeztem, illetve 12 fotómmal is. E fotókba is csempésztem egy kis grafikát: minden fénykép fekete-fehér, de mindben kiemeltem egy-egy részletet arany színnel. A kiállítás berendezése Molinó hirdeti a Képvarázslatot A megnyitón előadást tartottam arról, mi is az a digitális grafika A berendezett tárlat és egy gondolat a megnyitóról A fotók a kisteremben

CornerCoffee

Kép
Pár hónapon keresztül 8 munkámat a vásárhelyi CornerCoffee-ban is megtekinthettek, kávézás közben.  Ha pedig tetszettek a képeim, a www.kepvarazslat.hu oldalon keresztül meg is lehet vásárolni azokat. Az egyes képek limitált nyomtatásban kerülnek eladásra. Ha kérdésed van, más méretben, kivitelben szeretnéd az adott grafikát, keress bátran! ☺️

Képvarázslat online kiállítás

Kép
  Képvarázslat című digitális grafikai kiállításom online is megtekinthető a www.kepvarazslat.hu weboldalon. Az egyes képekre kattintva egy-egy adatlap érhető el. Ezeken a kis mini honlapokon rövid leírást adok a képekről, leírom a kiállított darabok pontos paramétereit, és itt az adott alkotás ára is szerepel, amelyen azt meg lehet vásárolni.  A számítógépes, vagy telefonos megtekintés mellett mindenképp javaslom, hogy a képeket élőben is nézzék meg: nyomtatásban, nagy méretben teljesen más, erőteljesebb hatást mutatnak. ☺ A tárlat helyszíne: Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Megtekinthető: 2022. március 23. és április 30. között, hétköznap 8-tól 16 óráig.

Köszönöm

Kép
Szeretném megköszönni minden kedves résztvevőnek, hogy jelenlétükkel megtiszteltek Képvarázslat című digitális grafikai kiállításom megnyitóján! A kiállítás nem jöhetett volna létre, ha nagyon sokan nem segítenek, támogatnak annak megrendezésében.  Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Bessenyei Ferenc Művelődési Központnak a lehetőséget, vezetőjének és munkatársainak az önzetlen segítséget. Köszönöm a Hódmezőgazda Zrt. támogatását, Angyal Attila dekoros kolléga segítségét a kiállítás berendezésében, a Befőzde - Házi szörpök, lekvárok, pástétomok szörpjeit. Kiemelt köszönet jár Sonkoly Tibor és Ágnes számára is, akik megnyitották a kiállítást. És végül, de nem utolsó sorban köszönöm feleségemnek, Katának a finom sütiket is, amivel megvendégelhettük a kiállításon megjelenteket. ☺ A megnyitón Sonkoly Tibor lánya, Ágnes tolmácsolta a festőművész szavait Interjú a városi televízióval A szerelem tüzes álma című képemről beszélek a Vásárhelyi Televízió munkatársának Fotók: Varga András

VTV riport

A Vásárhelyi Televízió riportja velem a Képvarázslat című kiállításom alkalmából: 

Orchidea kiállítás 2022.

Kép
A covid után végre rendben meg lehet rendezni a tavaszi orchidea kiállítást , melynek ismét a Vajdahunyad vára ad otthont. A kiállítás reklámanyagát ezúttal is én tervezetem: plakátokat,  citylightokat, szórólapokat, meghívót, Facebook-posztokat ugyanazzal az arculattal. Plakát, szórólap különböző méretekben CityDekor plakát álló és fekvő verzióban is

Digitális grafikáim kiállítása

Kép