2011. január 31., hétfő

Alkalmazott grafika

Az elvont, művészkedős dolgok mellett jöjjön egy kis valóság. A szomorú valóság.

Mint sokfelé az országban, nálunk is nagy a belvíz. Azontúl, hogy ez tönkreteszi a mezőgazdaságot, máshol is tragikus következményei vannak: halottainkat a magas vízállás miatt nem lehet eltemetni.

Az egyik helybéli megrendelőm, aki betonelemeket gyárt, szabadalmaztatott egy ún. szarkofág elemet. Ez egy légmentesen zárható beton téglatest. Először kicsit morbidnak tűnt a dolog, aztán pár hete - sajnos - voltam egy ilyen temetésen, és ha nem is a legjobb szó rá, hogy meg lehet szokni, de még akár szép is lehet egy ilyen kegyhely.

Szóval ennek a cégnek kellett ezekről a szarkofág elemekről egy prospektust készíteni. Természetesen a szóróanyagra nem kerülhettek rá a natúr betonelemek, és mivel azok a termékfejlesztés kezdeti fázisában még nem voltak beépítve, egy demófotóból kellett kész szarkofág sírhalmot produkálnom. Íme a fázisai:

1. A gyár telephelyén készült eredeti fotó és az első sematikus modell

2. A sorba rakott szarkofágok

3. Tájba illesztve

4. És a végén, a szintén a cég által gyártott paddal együtt



Örök hű kutyámról, Ördiről

Bervinn Grafikai Stúdió digitális festményEzt a fotót még '98-ban készítettem Ördiről az egyik aranyági sétánk során. Ha jól emlékszem, még a felhős háttér is onnan való. Ma már, szegény Ördi tényleg az égi vadászmezőkön hajkurássza a nyulakat, itt a képen csak én varázsoltam a felhők közé.

És egy vers, még korábbról...






Ördi

Az ördög nem alszik -
mondják sokan.
Már hogyne aludna?!
Hallom hortyog most is.
Füle botját sem mozdítja,
csak ha megcsiklandja a lég, rándít rajta.
S lába moccan, ha nyúl téved elébe,
álma mezejére,
nem hagyja, kergeti,
s vidáman tér vissza hozzám,
Ördög, az én kutyám.
De csitt! Ő alszik még,
Hát te is gazdi, csöndben légy!


2011. január 30., vasárnap

A Kati

Á. Vilmos sikeres üzleti tárgyalást tudhatott maga mögött. A nap, amely vidékre szólította gyorsan, de fárasztóan telt el számára. Az idő mostmár nem szorította, így hazaindulás előtt beült a kisváros kávéházának teraszára, az egyik napernyős asztalhoz. Tonikot rendelt magának. A pincérnő sietve tette le elé a gyöngyöző poharat. A tányérkán ott volt a blokk is. Á. Vilmos fizetett. A pincérnő megfordult, és csípőjét végighimbálva az asztalok között, visszament a pult mögé. Vendég alig akadt, így nyugodtan folytathatta barátnőjével a csevegést.
Á. egy darabig még figyelte őket, aztán kinyitotta táskáját, és elővett egy otthonról hozott napilapot, olvasni kezdett. Épp a gazdasági rovatot böngészte, mikor valaki hátulról egy nagyot a vállára csapott: – Hát te vagy az, Vili! – Á. felkapta a fejét, régi osztálytársa köszönt rá.
– Szervusz Pista! De rám ijesztettél. Te ... te, hogy kerülsz ide? – tizenkét éve, az iskola elvégzése óta nem látták egymást. K. Pista, a lányok kedvence. Ahogy elnézte, helyes kis sörpocakot eresztett az idő múlásával. Bezzeg neki még a bordái is kilátszanak.
– Idenősültem. Látod – s az ujján lévő gyűrűre mutatott –, engem is utolért a végzet. A túloldalon sétáltunk az asszonnyal, meg a gyerekekkel, mikor észrevettelek téged. Alig hittem el, hogy te vagy az. Mondtam is nekik, hogy először megnézlek, aztán ha visszajöttek a bevásárlásból majd bemutatlak egymásnak benneteket. Még mindig tonik? – mutatott a pohárra.
– Igen, még mindig – mondta Á., és a buborékokat nézte. Zavart volt, nem tudta, mit is kellene mondania.
– No, de mesélj már valamit! Mit a fenét csinálsz itt az alvégen? Kitaszított a főváros? –közben leült Á. mellé, és továbbra is a vállát gyűrögette.
– Üzleti úton voltam.
– Ne légy már ilyen szűkszavú, az istenit neki! Csak történt veled valami az érettségi óta?! Megnősültél te is, mi? – s kajánul kacsintott egyet.
– Igen – de tekintete kerülte K-ét.
– Hát csak elvetted a Katit? – tört ki barátjából a megelégedés, s arca széles mosolyra fakadt. – Mondtam én a többieknek, meglássátok, ebből lesz valami. Nem volt nehéz kitalálni. Az első osztálytól kezdve együtt jártatok. Behálóztak téged is, öregfiú! Nyugi, nem szégyen ez. Na és mikor volt a nagy ballépés?
– Nem a Katit vettem el – szemei az újság sorai között kerestek menedéket.
– Hogyhogy nem a Katit? – kérdezte K. bambán, majd ahogy eljutott tudatáig, mit mondott neki Á., fölhorkant.– Akkor kit?
– Hosszú története van annak – sóhajtott föl, és ivott egy kicsit az üdítőből. Aztán az órájára nézett. Csak fél kettő. Háromra símán hazaérhet. K. Pista hátra fordult, de családját nem látta.
– Mesélj – mondta végül –, hallgatlak.
– Nos igen, már négy éve voltunk együtt, mikor szétszéledt az osztály – kezdett bele Á. – Gondolom emlékszel, hogy együtt jelentkeztünk a főiskolára. Föl is vettek mindkettőnket. Albérletbe mentünk, és nagyon boldogok voltunk. Még vagy három évig, egészen a diploma szerzésig.
– Aztán összevesztetek – jelentette ki rezignáltan K., mintegy folytatva Á. beszámolóját– , de min?
– Tulajdonképpen nem vesztünk össze – szőtte tovább Á.– sőt, ha lehet Kati akkor még jobban imádott engem. Már a házasságon, a gyerekeken gondolkodott.
– De hát akkor mi történt – kíváncsiskodott továbbra is K.
– Nem tudom. Megszállt az ördög. Valahogy terhes lett a szeretete. Én még mindig nagyon kötődtem hozzá, de hirtelen valami újat akartam. Kalandot. A hódítás vesződségeit, csalódást, kínokat...trófeákat. Vagy egyszerűen csak megijedtem.
– És ezért otthagytad a Katit? – kérdezte megrökönyödve K. Hangjából érezhető volt a megvetés.– Annyi idő után?
– Aha – húzta el furcsa vigyorra száját Á.
– Te nem vagy normális, Vili. Mindenki azt hitte, hogy ti lesztek az elsők. Kicsit csodálkoztunk is, hogy semmi hírt nem kaptunk rólatok, az osztálytalálkozókra sem jöttetek el...
– Ő sem? – emelte fel a fejét egy pillanatra. – No mindegy. Szóval, nem is jött össze semmi hosszú ideig. Csak futó kapcsolatok. Aztán meg a munkahelyen is nagy lett a hajtás, időm sem volt. Akkor fogytam le ennyire.
– Hát szó, ami szó, nem vagy a legjobb bőrben – paskolta meg saját pocakját. Felesége még mindig sehol.
– De végül is szerencsém lett – s reflexszerűen megforgatta ujján a gyűrűt. – Féléve összeismerkedtem egy lánnyal, Ágival. Az egyik partner cégnél dolgozik. Ment minden gyorsan, egy hónapja sincs, hogy összeházasodtunk. Nászúton is voltunk: Floridában.
– Tényleg? Ilyen jól megy neked?! – és K. egy kicsit kihúzta magát.
– Nem egészen ... Tudod, Ági szülei ...
– Ühüm – dünnyögte az orra alá K. Mindketten hallgattak. Á. az újságját szorongatta, K. pedig maga elé meredt, aztán hátra fordult megint, de neje és fiai még mindig bent voltak valamelyik üzletben.
– És Katival mi van, nem tudod? – törte meg a csöndet.
– Egy hete találkoztam vele, miután visszajöttünk a nászútról. A főutcán sétáltunk Ágival, s ők szembejöttek velünk. A férjével. Egy babakocsit toltak. Szóval gyerekük is van már – sóhajtott egyet. – Mikor elhaladtunk egymás mellett, köszöntünk. Ugyanolyan szerelmesen néztünk a másikra, mint annak előtte. Abban a pillanatban úgy éreztem, minden el van veszve. Ágira néztem, nem vett észre semmit. De olyan idegennek tűnt. S aztán az este azt álmodtam, hogy Katival voltam Floridában. – Á. elhallgatott, az újságot berakta a táskájába, kezével a tonikos poharat matatta, szemét lesütötte.
Az utcán időközben felerősödött a forgalom, a teraszon is többen ültek már. A pincérnőnek most igyekeznie kellett. Á. és K., a két régi osztálytárs némán fészkelődött az asztal mögött. Nem jött gondolat a szájukra. Vártak. A túloldalról vékony gyerekhang csengett föl:
– Papa! – K. fölkapta a fejét, hátrafordult: kisebbik fia volt az.
– Na, jól van, mennem kell. Hív a kötelesség – próbált viccelődni. – Keressetek föl valamikor bennünket. Ott lakunk, látod, abban a magas házban, a harmadikon. Szinte mindig otthon vagyunk. Viszlát, Vili! – felállt és kezet nyújtott.
– Jó, majd egyszer eljövünk – mondta Á. minden meggyőződés nélkül, és megszorította barátja kezét. K. elment, de az út közepéről még visszakiáltott:
– Aztán ne csüggedj, Vili!
Á. kényszeredetten mosolygott. Látta, amint barátja kéz a kézben elsétál feleségével. A fiúk integetettek neki. És ő Katira gondolt, mint egy ideje mindig ...


Ez az írásom a Feleségek.hu oldalain jelent meg először.


Én ajánlom

Olajfestmény hatás fotóból

Ma délelőtt új technikával próbálkoztam, és ennek végeredménye lett az alábbi kép. Az olajfestmény hatású grafikához az eredeti fotót az Aff...

Mások ezt olvasták