2011. január 31., hétfő

Alkalmazott grafika

Az elvont, művészkedős dolgok mellett jöjjön egy kis valóság. A szomorú valóság.

Mint sokfelé az országban, nálunk is nagy a belvíz. Azontúl, hogy ez tönkreteszi a mezőgazdaságot, máshol is tragikus következményei vannak: halottainkat a magas vízállás miatt nem lehet eltemetni.

Az egyik helybéli megrendelőm, aki betonelemeket gyárt, szabadalmaztatott egy ún. szarkofág elemet. Ez egy légmentesen zárható beton téglatest. Először kicsit morbidnak tűnt a dolog, aztán pár hete - sajnos - voltam egy ilyen temetésen, és ha nem is a legjobb szó rá, hogy meg lehet szokni, de még akár szép is lehet egy ilyen kegyhely.

Szóval ennek a cégnek kellett ezekről a szarkofág elemekről egy prospektust készíteni. Természetesen a szóróanyagra nem kerülhettek rá a natúr betonelemek, és mivel azok a termékfejlesztés kezdeti fázisában még nem voltak beépítve, egy demófotóból kellett kész szarkofág sírhalmot produkálnom. Íme a fázisai:

1. A gyár telephelyén készült eredeti fotó és az első sematikus modell

2. A sorba rakott szarkofágok

3. Tájba illesztve

4. És a végén, a szintén a cég által gyártott paddal együtt



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Én ajánlom

Olajfestmény hatás fotóból

Ma délelőtt új technikával próbálkoztam, és ennek végeredménye lett az alábbi kép. Az olajfestmény hatású grafikához az eredeti fotót az Aff...

Mások ezt olvasták