A tyúkól

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi készülünk a világvégére. Jobban mondva a Világvége Light-ra, mert a Full versionre fölösleges is volna készülni. Élvezni kell az életet, amíg lehet: fűvel-fával szeretkezni, hitelt felvenni a bankoktól és nem visszafizetni... Apropó, ez utóbbival épp így vagyunk mostanság... Huh, ezek szerint mégis közelegne?

No, azért talán csak nem - ki a fene hisz a majáknak? -, az azonban tisztán látszik, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, ahogy azt anno már Virág elvtárs is megmondta. Maradjunk hát abban, hogy jómagam és környezetem meglátása szerint amolyan könnyített világvége közelg. A rendszer recseg-ropog. Mondják, már maga az élelmiszer is nagy kincs lesz, csak az marad életben, aki magának is meg tudja termelni a betevőt. (Az más kérdés, hogy őt meg majd kirabolják, jól lelövik az erre már jelenleg is szakosodott rétegek, de erről majd legközelebb.)

Két lehetőség vetődött fel: elköltözni Tuvalura, vagy beindítani a tanya projektet. A második mellett döntöttünk. Ehhez két dolog kellene. Először is speciel egy tanya, másodszor meg nagyfokú életmódváltás. Mindkettővel hadilábon állunk, de az elhatározás megvan, kezdjük tehát lépésenként, kicsiben. Az udvaron.

Tíz éve, mikor építkeztünk, a feleségem csodaszép kertet álmodott ide. Aztán pár év alatt az idő megmutatta mi a realitás, a jövő pedig ma az illúziók utolsó csíráit is a földbe döngöli. Nyírt pázsit helyett veteményes, tuják helyett gyümölcsfák vízionálódnak késő esti beszélgetéseinkben. A sarokban meg tyúkok. Épp mint a boldog békeidőkben, a hetvenes években, otthon a szüleinknél. Később valahogy szép lassan leszoktunk az állattartásról, mint szinte az egész ország - olcsóbb, egyszerűbb volt megvenni a csirke combját a sarki ABC-ben. Most aztán majd szépen visszaszokunk - s hogy olcsóbb-e, a franc se tudja, ám hogy tyúkabb, mint amit a “mai sarki ABC”-ben, azaz a hipermarketekben árulnak, az tuti.

Lényeg a lényeg, jelentem alássan, hogy az induló állományunk 1 fő japán kakas és a hozzá szorosan tartozó három főből álló háreme. A rokonoktól kaptuk őket, Bábolnáról. Persze nem a szétherdált gazdaság utolsó négy baromfija került hozzánk, no meg úgy is hírlik, japánok ott csak akkor voltak, amikor betanították a magyar munkásokat a csibék nem szerinti szétválogatására. Egy pillantás a popóra: tojók a tojodába, kakasok a kukába.

A Terv (nagybetűvel!!!)
 Mi a kakasunknak jobb sorsot, formás kis házat szántunk. Mivel eltelt cirka majd’ harminc év, mikor legutóbb tyúkólban jártam, ezért az építésben inkább az internetre támaszkodtam, mint az emlékeimre. Gyorsan meg is találtuk a jövendőbeli állomány méreteihez megfelelő építményt. Kis racionalizálás, gondos tervezés - figyelembe véve az itthon és a családi körben fellelhető anyagokat -, majd több heti megfeszített munka. Az első nap lécekből összeeszkábáltam a vázszerkezetet, a kifutó részhez megvettük a dróthálót. Aztán pihentem vagy másfél hónapot...
Húztam kicsit a gályát inkább a munkahelyen, hisz szép dolog ez a vissza-a-gyökerekhez eszmény, de míg valóraválik, a családnak addig is meg kell élnie valamiből. Egy szabad hétvégém nem sok, annyi nem akadt, hogy befejezzem a művem. A tyúkok ezalatt tök jól elvoltak az udvaron, szépen belakták, éjjelente pedig egy kimustrált babaházban aludtak.

Estére készült el a mű.
Nincs világítás bent az ólban,
a vaku fénye verődött vissza.
Eddig! Szombaton akciósan vettünk két OSB lapot, amely lap méreténél fogva alkalmatlan arra, hogy személygékocsival szállítsuk. Nekünk pedig csak az van. És ilyenkor derül ki, hogy mire jó egy após. Nem, neki sincs platós autója, csak egy kézi körfűrésze. A 2,50-es táblát a tüzépen feldaraboltuk két 80 és egy 90 cm-es részre. Visszatekintve kész mázli, hogy pont ekkorákra volt szükségünk... meg még egy pici darabra - lett volna. Igaz, hogy ártott a dizájnnak, ám ez utóbbit a kapu készítésekor kimaradt lambérialécekkel pótoltam. Talán a tyúkok megbocsájtják ezt a fajta eklektikát, mint ahogy azt is, hogy az ól valami véletlen folytán aránylag kerüli a derékszögeket... ámbátor az ő tojásaik is, tehát egyezzünk ki döntetlenben.
Viszont az az építmény a javára írandó, hogy szerkezete önhordozó, azaz oda rakjuk az udvarban, ahová csak akarjuk. Ha például netalán esetleg valahogy még azért is újból - és ezúttal már csirkékre is, mert ugye ma már mindent jobban(?) csinálnak - bevezetnék a feketevágás fogalmát, leköltöztetem őket ólastul a pincébe, s mikor kakaspörköltre fáj a fogunk, modern kori Pelikán elvtársként én mondom majd a fiaimnak: “Dezsőnek meg kell halnia”.

A vér(aláfutás)áldozat
Ám Dezső még él - ha egyáltalán hívhatunk így egy japán kakast -, bár igaz, ami igaz, most kicsit haragszom rá. Véres áldozatok árán elkészült a királyi lakosztálya, a végén még zsindely is került rá, és erre ő hová vitte a háremét éjszakázni? A tuják alá. Most már biztos, hogy kivágom azokat! A Dezsőt meg le.

----------
Ez a bejegyzés először a Feleségek.hu oldalain jelent meg.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy esküvő pillanatai egy képben

Olajfestmény hatás fotóból

3D-s tapéta