Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2011

Mondd mit?!

Mikor szél támad két oldalamon,
s meglovagolja tépázott lelkem,
hogy az kihordott gúnyaként
lobog az őrült fergetegben...

Mikor vihar tombol mindenfelöl köröttem,
mi arcomba sáros ostorával sújt,
s fagyott könnyeket gyötörve elő
megkeresi bennem az elfeledett bút...

Akkor mondd, mondd mit csináljak?!


Idegenek közt

Idegenek közt élve
magányos az ember.
Nem tehet mást, de vár,
hátha egyszer valaki rátalál.

Napról napra sokan szólnak hozzád,
beszélnek némán neked,
és te magadban érzed,
ők mind, mind, ... mind idegenek.

Fejüket válladra hajtják páran,
mások megfogják kezed,
de te belülről érzed
ők mind, mind, ... mind idegenek.

Jónéhány ellen s számtalan barát
mohón vigadna veled,
de te látod és érzed,
ők mind, mind, ... mind idegenek...

S ekkor, ha melletted ébred az éj csókja,
s ringó csipője örömét reggelente neked szórja,
csipetnyi reményt kaptál még mindig csupán,
hogy hozzád a lelke is elér sok száz érintés után.

Ám ez a kevés remény elég:
ahogy kedvesen rádnevet,
már majd’ örökre feleded,
hogy a többiek mind, mind, ... mind idegenek...


Harcos lány a jeges vízben

Kép
A hosszú hétvégén volt egy kis szabadidőm, meg persze kedvem és nem utolsó sorban egy kis restanciám is, ezért nekiláttam, hogy készítsek egy új képet. A szomszédasszony lányáról még a jómúltkor lekaptunk egy pár fotót, ezekből kellett volna valamit összehoznom felelőtlen ígéretem szerint. Ismét csak a képek válogatása közben jött az ötlet, mi lenne, ha Dalmicsekből harcos lányt faragnánk, aki épp a jeges vízben álldogálva néz - nem annyira - ránk, hideg tekintettel. Kiindulásnak akadt egy fotó a fagyos ártérről, melyet az egyik télvégi családi sétánkon, a mártélyi Tisza-holtágban készítettem. Ehhez jött párba a másik fénykép a modell testéről, a fejet egy harmadik képről szedtem - az jobban illett a tervhez -, a keze pedig egy negyediken állt jól. Kellett még egy kard, meg egy jó kis tetkó a hátára, és már együtt is voltak az összetevők.
A többi már csak idő és munka kérdése volt, s később még egy kis finomítás a nyomtatás előtt.
fantasy posterswoman posterswarrior artwarrior woman a…

Esti ima

Adjon Isten jó éjszakát Adjon az Isten szép álmot Ma estére ha lefekszem s mindörökre ha meghálok.


Egy nő monológja

Mit gondolsz, ki vagyok?
Azért mindent én sem hagyok!
Az még hagyján,
Hogy megfogtad a kezem,
S aztán,
Oh, megsimogattad a fejem.
És tetszett,
Mikor ajkaink összeértek,
S egy csók után a ruhát rólam letépted.
Az is szép volt,
Mikor megérintettél itt fent,
Ah, s mikor megmarkoltál itt lent.
Igen, az is jó volt,
Amikor az ágyba hívtál
És ott valami... juj, valami furcsát csináltál.
S hogy sokáig voltunk ott,
Élveztem én légy nyugodt.
Ezek után hagytam, nem zavart,
Hogy agyam boncold, s kavard,
Ámultam ugyan értetlen, mi célod vele,
Miért vagy reménytelen indulattal tele.
Sőt, azt is elnéztem neked,
Ahogy szerelmes szívem kiveszed,
S töröd apró, csillámló darabokra
Pici sarkát tűzve vaskos albumodba.

Igen, mindezt elviseltem!

De, hogy megkérdezd a korom?!
Ezt már ki nem állhatom!


Tele-mánia

Kép
Óhörög dáma három elvonásban
Leszereplők:

Tévosz – az elhízott betel
Aszklépiosz – a gyogyítás istene
Léda – Tévosz neje, aki szintén elkínzott
Unosz – a Hermész Hírvívó és Szállító Szolgálat untatársa
nővér
segédek

Tévosz életének fonalát a Moirák gondosan fonógatták, de Zeusz atyánk megharagudhatott reá, mert vegyszer gubanc került az élete vonalára: lábai és kezei nem enyvedelmeskedtek neki. – Ó Kharom ladikja, Olümposz havas csúcsa, mozgátom Hephaisztosz acélja – mondolta sűrűn –, még diplomosz táskám is alig barom cipelni. Nem volt mi mást lennie, orvoszhoz mordult.


1. fölvonyítás

A rendlelőben Aszklépiosz, Tévosz gésa nővér.

Tévosz:Ó Aszklépiosz, segíts nekem!Aszklépiosz:(Egy laport vesz ki a fiúkból) Látom kartotékozlod az élet örömeit, terméteres vagy körbe is. (Közben leteszi a beteg apját az asztalra.) Miről van szó fiam, engedd hadd fúrtassam, de légy rövid, hosszú a sor.Tévosz:Ó Aszklépiosz, tagjaim oly nehezek, mintha Heraklésszal vívtam volna olimpiai döntögetőt. S hasam se kisebb…

Látogatás

Kép
Tíz perc múlva kilenc. Az újoncok már ott toporognak a nyirkos aszfalton, a letört sorompó csonkja mellett. A fagy elől zsebre dugott kézzel, némán, arccal a nap felé. Közben szemük sarkából a kaput figyelik, mikor nyílik végre meg. Ma nem lesz kiképzés, egy hónapja először.  Ma látogatás lesz. Mindannyian várnak valakit, szülőt, testvért, reménytelen szerelmet. Sokan csak sejtik, de talán inkább csak hiszik, hogy hozzájuk is eljönnek, mert hát legtöbbjük épp előlük menekült ide, s majd nemsokára tovább a világ végére. Ki is keresné őket itt? Most mégis ott állnak a bejáratnál, orrlikaikat szabálytalan ritmusban hagyja el a pára, nem zavarják a másikat, önmagukat győzködik: az nem lehet, hogy ne jöjjön. Ha nem jön... Zakatoló aggyal a kaput lesik, azt a rideg, hatalmas lemezdarabot, amelyen át újból egy kis élet áramolhat beléjük. Az előbb még ott lézengtek mellette, aztán páran hirtelen elkezdik lábukkal rugdosni, öklükkel döngetni. Hörög, bong minden. Elzavarják mindannyiójukat, há…

0

Kép
Nem. Nincs. Sehol. Semmi. A szent tagadás csak ennyi! Ezek a végtelen szavai A lét embernek küldött hangjai Negatív jelek, Melyek a Földdel együtt megszűnnek. Az örök igazság, Mely elé nem gördül gát. Ezért ne mondd, hogy Igen, van itt valami, Mert való, az idő míg él, Tovább fog haladni, Ám ha egyszer nem lesz, aki mérje, Senki nem szól, hogy számonkérje, Ha a sok csillag egy helyre összefut, Ha minden, mi létezik egy pontba jut, S ha az a pont is odavész, Gondolatodra azt tudnám felelni: Nem, nincs sehol semmi.