Szép, piros alma,
gömbölyű, szájnak kívánatos,
frissen szedett,
hideg harmatos.
Beleharapnál,
de mert más is kérhet,
kettévágod, s látod,
belül csupa féreg.
Gyönyörű ajkak, de ahogy
egy poros veréb csacsog,
csöndben nem maradnak,
csak ha rájuk más ajkak tapadnak.
Kiszívják véred,
üres maradsz,
kongó fejű báb,
jobb hát, ha továbbszaladsz.
Csillagért nyúlsz,
leveszel egyet az égről,
de nem csillog úgy a fénytől,
itt lenn, mint odafenn...
Megfogtad a végtelent,
láttad a képtelent,
tudod, hogy futnak a bénák,
örjöngve kiabálnak a némák,
megélted az álmokat,
s a hiú ábrándokat kezedben biztosan tartottad.
Tudsz már mindent,
ismered a világot,
azt, mit mások igaznak mondtak,
te hamisnak találod,
megvetnek érte,
de megbocsájtasz...
s kételkedsz tovább,
pedig csak magadnak ártasz.
2011. április 17., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Hogyan készült az absztrakt önarcképem?
Nem rég készültem el önarcképemmel, ezzel az absztrakt önábrázolással, melynek alapja egy tavaly előtti fotó volt. A fénykép a Kéktóban , a ...


-
– Anyu, játszhatok azzal a kis zöld labdával, itt ebben a medencében? – Megkérdezzük Tibikét, hogy odaadja-e neked, jó? – Jaj, ne hülyéskedj...
-
Kedves barátaink, Márti és Tóni, összeházasodtak. A történetet kezdhetném az elején, ott, hogy a meghívókat az én párom tervezte és kész...
-
Ajándékozni öröm, de kitalálni, hogy mit adjunk annak, akit legjobban szeretünk, vagy épp annak, akinek muszáj, mert tőle függ az előlép...
