Hogyan készült a lángoló szív?

Az egyik üzleti partneremmel a januári forgalomról, vagyis inkább annak teljes hiányáról beszélgettünk. Versenyeztünk azon, hogy kinek rosszabb, de végül én vesztettem, hisz, mint ő mondta: "Neked ott a Valentin."
A szerelmesek napján újra fellángol az ajándékozási vágy, ami karácsony után, a nagy hideg szibériai télben befagyott. Hát gondoltam egyet, és ha már lángol, meg szerelmes, készítettem egy égő szívet és meghirdettem egy akciót, melynek keretében vagy egy arcképet ültettem a szív közepébe, vagy fotómozaikká alakítottam azt, hogy a kinyomtatott poszter hirdesse a megrendelő nemes érzéseit.

De hogyan is készült az alap kép?

Aránylag egyszerűen. Először is megszerkesztettem a szívet, kinyomtattam, a papírból kivágtam az alakzatot. A tervem az volt, hogy a papírt körben, a szív vonalán szakaszonként megégetem, a lángokat külön-külön  lefotózom, a végén meg összemontázsolom. Na, hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog működni, a papír egyből beégett, majdhogynem be is lobbant, míg a fényképezővel babráltam. Tűzoltás, kuka. Kinyomtattam még egyszer, s a kivágást most már óvatosabban égettem körbe, mint gyerekkorunkban a díszes, öregített oklevelek szélét. A lángokat már nem fotóztam, azt majd programból odavarázsolom. Nekem elég a megégett körvonal, mely jól fog mutatni a végeredményen.

Megvoltak tehát a fizikai előkészületek, jöhettek a szoftveresek. Kész szerencse, hogy tavaly télen készítettem pár fotót a kályhánkban lobogó tűzről. 


Ezek után igazából már nem sok minden maradt hátra. Szerkesztettem egy piros, átmenetes alapot, ráraktam a körbeégetett  szívet, a belső részt feketével töltöttem ki (bal felső kép). Ezután nézegettem a lángokat, és a nekem tetszőket kivágtam az eredeti fotókból, majd egy kis kontraszt állítgatás után a fekete szív mögé tettem, a réteg átlátszósági módját "screen"-re állítva (jobb felső és bal alsó képek). Mikor körben a tűzzel teljesen elkészültem, a fekete szív köré fényes, határozott fényudvart állítottam be, mintha a kontúr épp izzana.


Ezután persze a háttér vörösét már könnyű változtatgatni. Egy lehetséges végeredmény a legutóbbi blogbejegyzésemben megtekinthető.

Ám fennmaradt egy kérdés. Hamarosan túljutunk a Valentinon, és ezzel a szívvel valamit kezdeni kellene, de erről majd legközelebb...



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy esküvő pillanatai egy képben

Olajfestmény hatás fotóból

Erdő - absztrakt triptichon