Kedves barátaink, Márti és Tóni, összeházasodtak. A történetet kezdhetném az elején, ott, hogy a meghívókat az én párom tervezte és készítette, épp úgy, mint ahogy a köszönetajándék dobozkáját és még pár kiegészítőt is, de erről majd legközelebb, egy külön bejegyzésben. Az is lehet, hogy majd Kata írja meg... ;-) Aztán folytathatnám ott, milyen szép volt a szertartás, milyen jó hangulatú a lakodalom. Kifulladásig roptuk a táncot... Most mégis inkább arról írok, hogy az esküvő után megkeresett a nagy fiuk azzal a kéréssel, hogy lepjük meg a nászútról hazatérő ifjú párt egy fotómozaikkal, egy mozaikképpel, mely a nagy nap eseményein készült fotókat tartalmazza. 80x60 cm-es, vászonra nyomtatott, vakrámára feszített kép elkészítésében állapodtunk meg. Ekkor elkezdődött a munka. Kiváló együttműködésünknek hála, az esemény fotósától, Fekete Robitól - Robert Photo - hamar megkaptuk az összes képet. Ezer sok százat! Ez így rengeteg, el se fért volna mind a mozaikon, ill. sok hasonló
Honlapomon keresztül kaptam egy ajánlatkérést a sátoraljaújhelyi Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Kollégiumtól. Ennek természetesen örültem - egyből eszembe is jutottak a zempléni biciklis túrák szép emlékei -, de kicsit aggódni is kezdtem. A levélben 200x100 cm-es, vakrámára feszített mozaikképről volt szó. Készítettem már nagyobb fotómozaikot is, nem ezzel volt a gond. Még a kerettel se, hisz asztalos barátom akkorát készít, amekkorát csak kérek tőle. De hogyan fog ez a kép elkerülni Sátoraljaújhelyre, ami alaphangon is 320 km-re van tőlünk? Képeimet a posta MPL szolgáltatásával szoktam szállítani, szerződésem szerint ők 300 cm-es körméretig viszik el tőlem a csomagokat, a rendelt méret pedig bedobozolva jóval több ennél. A futárszolgálatok nem nagyon akartak szóba állni velem, mikor meghallották, miről van szó, de végül a posta ügynöke segítségemre sietett, megnyugtatott, hogy a szerződésem kibővítésével van lehetőség ilyen extra méretű küldemén
avagy, út a tökéletes harmóniáig Az egyik legutóbbi kedves tapéta megrendelőnk is egyedi kéréssel keresett meg bennünket. Felújítandó lakásának a terét szerette volna bővíteni egy 3D-hatású tapétával. Talált is egyet a neten, de az méretben nem passzolt a szoba falához, továbbá szeretett volna hozzá egy kis kiegészítést, mégpedig egy jin-jang jelet, a messzi távolban előtűnően. A kompozíció így azt sugallja, hogy bár nehéz, göröngyös az út a tökéletes harmóniáig, de az halványan azért látszik az alagút végén, nem lehetetlen ezt a harmóniát magunkban kialakítani. Miből is kezdtünk el dolgozni? Először is a netes fotót nagy felbontásban letöltöttük a Shutterstock fotógyűjteményből. Aztán kaptunk egy képet a jin-jang jelről, amiről később kiderült, hogy ez egy lábtörlő fotója. 😉 Illetve jött még egy elég precíz méretrajz is. A munkát egy gyors látványterv elkészítésével kezdtük. Kértünk egy fotót a dekorálandó falról, kiegyenesítettük az optikai torzítást, majd ráhelyeztük a kezd
Megjegyzések
Megjegyzés küldése