2012. január 24., kedd

Ha többet szeretnél egy sima fotónál

Manapság mindenkiről készül egy halom digitális fotó, de azok többnyire ott porosodnak a számítógép winchesterén. Pedig ezekből a fényképekből maradandó emlék lenne készíthető, nem csak sima fotó, de KÉP formájában.

Ebben próbálok én segíteni. Lássuk először a legegyszerűbb dolgokat.

Fotókorrekciók, fotóeffektek
Sokszor egy kép önmagában unalmas, vagy épp úgy tűnik, hogy rosszul sikerült. Az is lehet, hogy felesleges személyek, tárgyak zavarják az összhangot. Ilyenkor a fotó korrekciójával, retusálással, effektek alkalmazásával csodát lehet művelni. A lehetőségek tárháza természetesen végtelen, mindig az adott fotótól függ. Íme néhány példa:

1. Egyszerű korrekció
Sokszor egy kép túl sötét, vagy épp homályosabb a kelleténél, esetleg élettelen, színtelen. Lehet, hogy felesleges tárgyak, alakok zavarják az összhangot, és az meg szinte biztos, hogy a képkivágás nem tökéletes. Ilyenkor nem kell kidobni az amúgy kedves fotót, a korrekció, a retusálás sokat segíthet rajta.


A nagyvárosi látkép színei kicsit erőtlenre sikeredtek. A kép színeit korrigáltam, majd igény szerint, az adott képkeret méreteihez vágtam, végül fotópapírra nyomtattam.


2. Korrekció, kis ötleteléssel
Néha nem elég pusztán az, ha feljavítjuk a képet, valami plusz kell még. Szívesen veszem a megrendelő legvadabb ötleteit, de magam is próbálom a legtöbbet kihozni az adott képből.


Sivatagi naplemente - kicsit kevés fénnyel. A képet világosítani kellett, az ég felső részét viszont épp ellenkezőleg, sötétebbre vettem. A fotót ezután átfordítottam fekete-fehérbe, kivétel a terepjárót, ami piros maradt. A kép három részre tagoltan lett kinyomtatva, festővászonra, vakrámázva.


3. Összetett effektek alkalmazása
Szintén csak a fantázia szab határt annak, hogy mihez kezdjünk egy - akár elrontott - fotóval. Sokszor ez a munka úgy kezdődik, hogy van pár digitális (vagy digitalizált!) fényképünk, tudjuk, hogy 70x70-es, vakrámázott képet szeretnénk, és aztán lássuk, mi sül ki belőle!


A bal oldali fotón egy  lány macskát dédelget. Első lépésben a képet monokrómmá változtattam, majd ezután papirusz szerű textúrára ültettem, visszafogottan átszínezve. A kész digitális festményt művészpapíra nyomtattam. Persze a félkész képpel tovább dolgozva végtelen újabb variációra van lehetőségünk, egy ilyet töltöttem fel a legutóbbi bejegyzésemben.

2012. január 17., kedd

Nevenincs segít


Nevenincs segít a nyomtatásban. Nincs bejelentve munkavállalóként. Ezek szerint ő egy "fekete" macska???...



2012. január 7., szombat

Reggeli fotók Nevenincsről

Nevenincs ébredése
(1800x1200 pixel)

Nevenincs a reggeli fényben
(1920x1200 pixel)

Macska a tetőn 1.
(1800x1200 pixel)

Macska a tetőn 2.
(1920x1200 pixel)


2012. január 2., hétfő

Digitális festmény akció

Digitális festményeim limitált kiadásban, sorszámozott nyomtatással weboldalamon keresztül megvásárolhatók. Tetszőleges méret, választható nyomathordozó (fotópapír, művészpapír, vászon).

Lány a fák között

További digitális festményeim: http://www.bervinn.hu/galeria



2011. december 20., kedd

Mozaikkép búcsúajándékba 2.

Egyszer már írtam egy mozaikképről, amelyiket egyik kedves barátnőm távozó főnöke részére készítettem, és úgy néz ki, az idő ismétli önmagát. Most megint hasonló okból kellett fotómozaikot szerkesztenem.
A főkép Szeged nevezetessége, a Dóm lett, hogy az alkotás a messzi országba távozó vezetőt mindig emlékeztesse dél-alföldi kollégáira. A kis képek pedig autók, hogy azt se felejtse el, mivel is foglalkozott ő itt Magyarországon.

Íme a nagyítható verzió:




2011. december 7., szerda

Skót juhász mozaikképen

A hóban ácsorgó skót juhászról, Liziről klasszikus mozaikképet készítettem, fotómozaik készítő programmal. A mozaik alapját itt 1000 db téli fotó adta. Az elkészült képbe természetesen belejavítottam, kiemelve a kutyát, a színeket rajta élénkebbé téve, illetve köré egy halvány fényudvart varázsolva. A háttérel viszont épp ellenkezőleg jártam el, a színeket téliesebbé változtattam, kékebbé tompítottam. A végeredmény így szebb lett, mint a gépi változat. :-)



Természetesen nem áll mindig 1000 kép a rendelkezésre, ekkor sem kell lemondani a mozaikkép lehetőségéről, csak más technikát kell alkalmazni. Tekintse meg weboldalam, hátha Ön is kedvet kap egy mozaikképhez.



2011. november 21., hétfő

A tyúkól

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi készülünk a világvégére. Jobban mondva a Világvége Light-ra, mert a Full versionre fölösleges is volna készülni. Élvezni kell az életet, amíg lehet: fűvel-fával szeretkezni, hitelt felvenni a bankoktól és nem visszafizetni... Apropó, ez utóbbival épp így vagyunk mostanság... Huh, ezek szerint mégis közelegne?

No, azért talán csak nem - ki a fene hisz a majáknak? -, az azonban tisztán látszik, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, ahogy azt anno már Virág elvtárs is megmondta. Maradjunk hát abban, hogy jómagam és környezetem meglátása szerint amolyan könnyített világvége közelg. A rendszer recseg-ropog. Mondják, már maga az élelmiszer is nagy kincs lesz, csak az marad életben, aki magának is meg tudja termelni a betevőt. (Az más kérdés, hogy őt meg majd kirabolják, jól lelövik az erre már jelenleg is szakosodott rétegek, de erről majd legközelebb.)

Két lehetőség vetődött fel: elköltözni Tuvalura, vagy beindítani a tanya projektet. A második mellett döntöttünk. Ehhez két dolog kellene. Először is speciel egy tanya, másodszor meg nagyfokú életmódváltás. Mindkettővel hadilábon állunk, de az elhatározás megvan, kezdjük tehát lépésenként, kicsiben. Az udvaron.

Tíz éve, mikor építkeztünk, a feleségem csodaszép kertet álmodott ide. Aztán pár év alatt az idő megmutatta mi a realitás, a jövő pedig ma az illúziók utolsó csíráit is a földbe döngöli. Nyírt pázsit helyett veteményes, tuják helyett gyümölcsfák vízionálódnak késő esti beszélgetéseinkben. A sarokban meg tyúkok. Épp mint a boldog békeidőkben, a hetvenes években, otthon a szüleinknél. Később valahogy szép lassan leszoktunk az állattartásról, mint szinte az egész ország - olcsóbb, egyszerűbb volt megvenni a csirke combját a sarki ABC-ben. Most aztán majd szépen visszaszokunk - s hogy olcsóbb-e, a franc se tudja, ám hogy tyúkabb, mint amit a “mai sarki ABC”-ben, azaz a hipermarketekben árulnak, az tuti.

Lényeg a lényeg, jelentem alássan, hogy az induló állományunk 1 fő japán kakas és a hozzá szorosan tartozó három főből álló háreme. A rokonoktól kaptuk őket, Bábolnáról. Persze nem a szétherdált gazdaság utolsó négy baromfija került hozzánk, no meg úgy is hírlik, japánok ott csak akkor voltak, amikor betanították a magyar munkásokat a csibék nem szerinti szétválogatására. Egy pillantás a popóra: tojók a tojodába, kakasok a kukába.

A Terv (nagybetűvel!!!)
 Mi a kakasunknak jobb sorsot, formás kis házat szántunk. Mivel eltelt cirka majd’ harminc év, mikor legutóbb tyúkólban jártam, ezért az építésben inkább az internetre támaszkodtam, mint az emlékeimre. Gyorsan meg is találtuk a jövendőbeli állomány méreteihez megfelelő építményt. Kis racionalizálás, gondos tervezés - figyelembe véve az itthon és a családi körben fellelhető anyagokat -, majd több heti megfeszített munka. Az első nap lécekből összeeszkábáltam a vázszerkezetet, a kifutó részhez megvettük a dróthálót. Aztán pihentem vagy másfél hónapot...
Húztam kicsit a gályát inkább a munkahelyen, hisz szép dolog ez a vissza-a-gyökerekhez eszmény, de míg valóraválik, a családnak addig is meg kell élnie valamiből. Egy szabad hétvégém nem sok, annyi nem akadt, hogy befejezzem a művem. A tyúkok ezalatt tök jól elvoltak az udvaron, szépen belakták, éjjelente pedig egy kimustrált babaházban aludtak.

Estére készült el a mű.
Nincs világítás bent az ólban,
a vaku fénye verődött vissza.
Eddig! Szombaton akciósan vettünk két OSB lapot, amely lap méreténél fogva alkalmatlan arra, hogy személygékocsival szállítsuk. Nekünk pedig csak az van. És ilyenkor derül ki, hogy mire jó egy após. Nem, neki sincs platós autója, csak egy kézi körfűrésze. A 2,50-es táblát a tüzépen feldaraboltuk két 80 és egy 90 cm-es részre. Visszatekintve kész mázli, hogy pont ekkorákra volt szükségünk... meg még egy pici darabra - lett volna. Igaz, hogy ártott a dizájnnak, ám ez utóbbit a kapu készítésekor kimaradt lambérialécekkel pótoltam. Talán a tyúkok megbocsájtják ezt a fajta eklektikát, mint ahogy azt is, hogy az ól valami véletlen folytán aránylag kerüli a derékszögeket... ámbátor az ő tojásaik is, tehát egyezzünk ki döntetlenben.
Viszont az az építmény a javára írandó, hogy szerkezete önhordozó, azaz oda rakjuk az udvarban, ahová csak akarjuk. Ha például netalán esetleg valahogy még azért is újból - és ezúttal már csirkékre is, mert ugye ma már mindent jobban(?) csinálnak - bevezetnék a feketevágás fogalmát, leköltöztetem őket ólastul a pincébe, s mikor kakaspörköltre fáj a fogunk, modern kori Pelikán elvtársként én mondom majd a fiaimnak: “Dezsőnek meg kell halnia”.

A vér(aláfutás)áldozat
Ám Dezső még él - ha egyáltalán hívhatunk így egy japán kakast -, bár igaz, ami igaz, most kicsit haragszom rá. Véres áldozatok árán elkészült a királyi lakosztálya, a végén még zsindely is került rá, és erre ő hová vitte a háremét éjszakázni? A tuják alá. Most már biztos, hogy kivágom azokat! A Dezsőt meg le.

----------
Ez a bejegyzés először a Feleségek.hu oldalain jelent meg.



2011. november 17., csütörtök

Őszi képek

Nincs két hete, hogy jártunk a Szarvasi Arborétumban, ott készültek ezek az őszi fotók. Kattints a lejátszóra, és megnézheted nagyobb méretben is. :-)

2011. október 16., vasárnap

Melegedőben



Fő, hogy élvezzük az életet: az őszi nap melege előlről, a kályháé hátulról. Ez egy életkép Nevenincsről, hogy modellként hogyan állja meg a helyét, ide kattintva megnézheted.



2011. október 10., hétfő

Az értesítés



A mellékelt küldeményt ma szedtem ki a postaládánkból. Hagyjuk a kivitelt, hogy egy papírfecnit rátűzőgépeztek a levelezőlapra - anno, az őskorban legalább még működött az írógép -, sokkal érdekesebb a tartalma.

Nagyobbik fiunkat születése óta fél évente kellett bevinnünk a szegedi klinikára rutinellenőrzésre. Ezen intézménytől kaptuk a fenti értesítőt, amivel csak két apró gond van:

1. Legutóbb áprilisban voltunk, és a doktor úr jelezte, hogy minden rendben van, fiunk kinőtte, amit ki kell, tök egészséges, többé nem kell kontrollra járnunk. Vége. Finito. The end.

2. De tegyük fel, járnunk kellene még... Akkor a jó büdös k.... a......t, hogy csak egy kib....tt egy év múlva lévő időpontot tudnak adni!!! Hát mi a fészkes fenéért fizetem én azt nyűves TB-t. Hát tényleg semmi nem működik már ebben a szétk..t országban!!! Hogy a holdkóros ..... f....t verné bele az összes döntéshozóba az a jó nem tudom én kicsoda!!!!!!!

Én kérek elnézést! :-(