Reggeli fotók Nevenincsről

Nevenincs ébredése
(1800x1200 pixel)

Nevenincs a reggeli fényben
(1920x1200 pixel)

cat posters

Macska a tetőn 1.
(1800x1200 pixel)

Macska a tetőn 2.
(1920x1200 pixel)

Digitális festmény akció

Digitális festményeim limitált kiadásban, sorszámozott nyomtatással weboldalamon keresztül megvásárolhatók. Tetszőleges méret, választható nyomathordozó (fotópapír, művészpapír, vászon).

Lány a fák között

További digitális festményeim: http://www.bervinn.hu/galeria

Mozaikkép búcsúajándékba 2.

Egyszer már írtam egy mozaikképről, amelyiket egyik kedves barátnőm távozó főnöke részére készítettem, és úgy néz ki, az idő ismétli önmagát. Most megint hasonló okból kellett fotómozaikot szerkesztenem.
A főkép Szeged nevezetessége, a Dóm lett, hogy az alkotás a messzi országba távozó vezetőt mindig emlékeztesse dél-alföldi kollégáira. A kis képek pedig autók, hogy azt se felejtse el, mivel is foglalkozott ő itt Magyarországon.

Íme a nagyítható verzió:

Skót juhász mozaikképen

A hóban ácsorgó skót juhászról, Liziről klasszikus mozaikképet készítettem, fotómozaik készítő programmal. A mozaik alapját itt 1000 db téli fotó adta. Az elkészült képbe természetesen belejavítottam, kiemelve a kutyát, a színeket rajta élénkebbé téve, illetve köré egy halvány fényudvart varázsolva. A háttérel viszont épp ellenkezőleg jártam el, a színeket téliesebbé változtattam, kékebbé tompítottam. A végeredmény így szebb lett, mint a gépi változat. :-)



Természetesen nem áll mindig 1000 kép a rendelkezésre, ekkor sem kell lemondani a mozaikkép lehetőségéről, csak más technikát kell alkalmazni. Tekintse meg weboldalam, hátha Ön is kedvet kap egy mozaikképhez.

A tyúkól

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mi készülünk a világvégére. Jobban mondva a Világvége Light-ra, mert a Full versionre fölösleges is volna készülni. Élvezni kell az életet, amíg lehet: fűvel-fával szeretkezni, hitelt felvenni a bankoktól és nem visszafizetni... Apropó, ez utóbbival épp így vagyunk mostanság... Huh, ezek szerint mégis közelegne?

No, azért talán csak nem - ki a fene hisz a majáknak? -, az azonban tisztán látszik, hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, ahogy azt anno már Virág elvtárs is megmondta. Maradjunk hát abban, hogy jómagam és környezetem meglátása szerint amolyan könnyített világvége közelg. A rendszer recseg-ropog. Mondják, már maga az élelmiszer is nagy kincs lesz, csak az marad életben, aki magának is meg tudja termelni a betevőt. (Az más kérdés, hogy őt meg majd kirabolják, jól lelövik az erre már jelenleg is szakosodott rétegek, de erről majd legközelebb.)

Két lehetőség vetődött fel: elköltözni Tuvalura, vagy beindítani a tanya projektet. A második mellett döntöttünk. Ehhez két dolog kellene. Először is speciel egy tanya, másodszor meg nagyfokú életmódváltás. Mindkettővel hadilábon állunk, de az elhatározás megvan, kezdjük tehát lépésenként, kicsiben. Az udvaron.

Tíz éve, mikor építkeztünk, a feleségem csodaszép kertet álmodott ide. Aztán pár év alatt az idő megmutatta mi a realitás, a jövő pedig ma az illúziók utolsó csíráit is a földbe döngöli. Nyírt pázsit helyett veteményes, tuják helyett gyümölcsfák vízionálódnak késő esti beszélgetéseinkben. A sarokban meg tyúkok. Épp mint a boldog békeidőkben, a hetvenes években, otthon a szüleinknél. Később valahogy szép lassan leszoktunk az állattartásról, mint szinte az egész ország - olcsóbb, egyszerűbb volt megvenni a csirke combját a sarki ABC-ben. Most aztán majd szépen visszaszokunk - s hogy olcsóbb-e, a franc se tudja, ám hogy tyúkabb, mint amit a “mai sarki ABC”-ben, azaz a hipermarketekben árulnak, az tuti.

Lényeg a lényeg, jelentem alássan, hogy az induló állományunk 1 fő japán kakas és a hozzá szorosan tartozó három főből álló háreme. A rokonoktól kaptuk őket, Bábolnáról. Persze nem a szétherdált gazdaság utolsó négy baromfija került hozzánk, no meg úgy is hírlik, japánok ott csak akkor voltak, amikor betanították a magyar munkásokat a csibék nem szerinti szétválogatására. Egy pillantás a popóra: tojók a tojodába, kakasok a kukába.

A Terv (nagybetűvel!!!)

 Mi a kakasunknak jobb sorsot, formás kis házat szántunk. Mivel eltelt cirka majd’ harminc év, mikor legutóbb tyúkólban jártam, ezért az építésben inkább az internetre támaszkodtam, mint az emlékeimre. Gyorsan meg is találtuk a jövendőbeli állomány méreteihez megfelelő építményt. Kis racionalizálás, gondos tervezés - figyelembe véve az itthon és a családi körben fellelhető anyagokat -, majd több heti megfeszített munka. Az első nap lécekből összeeszkábáltam a vázszerkezetet, a kifutó részhez megvettük a dróthálót. Aztán pihentem vagy másfél hónapot...
Húztam kicsit a gályát inkább a munkahelyen, hisz szép dolog ez a vissza-a-gyökerekhez eszmény, de míg valóraválik, a családnak addig is meg kell élnie valamiből. Egy szabad hétvégém nem sok, annyi nem akadt, hogy befejezzem a művem. A tyúkok ezalatt tök jól elvoltak az udvaron, szépen belakták, éjjelente pedig egy kimustrált babaházban aludtak.

Estére készült el a mű.
Nincs világítás bent az ólban,
a vaku fénye verődött vissza.

Eddig! Szombaton akciósan vettünk két OSB lapot, amely lap méreténél fogva alkalmatlan arra, hogy személygékocsival szállítsuk. Nekünk pedig csak az van. És ilyenkor derül ki, hogy mire jó egy após. Nem, neki sincs platós autója, csak egy kézi körfűrésze. A 2,50-es táblát a tüzépen feldaraboltuk két 80 és egy 90 cm-es részre. Visszatekintve kész mázli, hogy pont ekkorákra volt szükségünk... meg még egy pici darabra - lett volna. Igaz, hogy ártott a dizájnnak, ám ez utóbbit a kapu készítésekor kimaradt lambérialécekkel pótoltam. Talán a tyúkok megbocsájtják ezt a fajta eklektikát, mint ahogy azt is, hogy az ól valami véletlen folytán aránylag kerüli a derékszögeket... ámbátor az ő tojásaik is, tehát egyezzünk ki döntetlenben.
Viszont az az építmény a javára írandó, hogy szerkezete önhordozó, azaz oda rakjuk az udvarban, ahová csak akarjuk. Ha például netalán esetleg valahogy még azért is újból - és ezúttal már csirkékre is, mert ugye ma már mindent jobban(?) csinálnak - bevezetnék a feketevágás fogalmát, leköltöztetem őket ólastul a pincébe, s mikor kakaspörköltre fáj a fogunk, modern kori Pelikán elvtársként én mondom majd a fiaimnak: “Dezsőnek meg kell halnia”.

A vér(aláfutás)áldozat

Ám Dezső még él - ha egyáltalán hívhatunk így egy japán kakast -, bár igaz, ami igaz, most kicsit haragszom rá. Véres áldozatok árán elkészült a királyi lakosztálya, a végén még zsindely is került rá, és erre ő hová vitte a háremét éjszakázni? A tuják alá. Most már biztos, hogy kivágom azokat! A Dezsőt meg le.

----------

Ez a bejegyzés először a Feleségek.hu oldalain jelent meg.

Őszi képek

Nincs két hete, hogy jártunk a Szarvasi Arborétumban, ott készültek ezek az őszi fotók. Kattints a lejátszóra, és megnézheted nagyobb méretben is. :-)

Melegedőben

Fő, hogy élvezzük az életet: az őszi nap melege előlről, a kályháé hátulról. Ez egy életkép Nevenincsről, hogy modellként hogyan állja meg a helyét, ide kattintva megnézheted.

Az értesítés

A mellékelt küldeményt ma szedtem ki a postaládánkból. Hagyjuk a kivitelt, hogy egy papírfecnit rátűzőgépeztek a levelezőlapra - anno, az őskorban legalább még működött az írógép -, sokkal érdekesebb a tartalma.

Nagyobbik fiunkat születése óta fél évente kellett bevinnünk a szegedi klinikára rutinellenőrzésre. Ezen intézménytől kaptuk a fenti értesítőt, amivel csak két apró gond van:

1. Legutóbb áprilisban voltunk, és a doktor úr jelezte, hogy minden rendben van, fiunk kinőtte, amit ki kell, tök egészséges, többé nem kell kontrollra járnunk. Vége. Finito. The end.

2. De tegyük fel, járnunk kellene még... Akkor a jó büdös k.... a......t, hogy csak egy kib....tt egy év múlva lévő időpontot tudnak adni!!! Hát mi a fészkes fenéért fizetem én azt nyűves TB-t. Hát tényleg semmi nem működik már ebben a szétk..t országban!!! Hogy a holdkóros ..... f....t verné bele az összes döntéshozóba az a jó nem tudom én kicsoda!!!!!!!

Én kérek elnézést! :-(

Postaturizmus

Van egy jóbarátom, asztalos, még a gazdasági válság elején megszűnt munkaadó cége, és ő maga az utcára került. A környéken, itt az Alföldön, esélytelen, hogy újra munkahelyre találjon, ezért maszekolással próbálja meg fenntartani kis családját. Néha egy kis javítás, másnak egy új asztal vagy előszoba bútor. No, szóval ő egy pár hete merész gondolattal állt elő.

Tavaly karácsony előtt, fia osztályfőnöknőjének kérésére hulladékfából, rétegelt lemezből kis dekorációs elemeket vágott sablon alapján. Csinált egy egész kosárral. Ezeket aztán a gyerekek lefestették, majd damillal, dróttal, ragasztóval összeillesztették. Így születtek meg a télapók, rénszarvasok, fenyőfácskák. Szépen feldíszítették az osztályt, a többit meg hazavitték. Nagy sikere volt, dícsérte minden tanár, szülő.

Innen, meg a szükségből jött az ötlet, ha ennyire tetszett a suliban, miért ne lehetne gyártani ilyen kis figurákat másoknak is?! Ezeknek a kreatív dolgoknak úgyis nagy divatja van manapság. Szó szót követett, majd tett a tettet. Megszülettek az első darabok és velük együtt a probléma, hogy ez így mind szép, de kinek is fogja ő ezt eladni.
Itt jöttem én a képbe. Barátom megkért, csináljak neki egy weboldalt, és akkor nem csak a városban, de az egész országban fogják látni portékáját. Sőt - mint ahogy országló vezérünk anno mondta vala, merjünk nagyot álmodni -, mit Magyarországon, az egész EU-ban, sőt talán az USA-ban is.
És tényleg, elkészült a honlap, fölkerültek a kis képek, lehet rendelni magyarul, angolul, németül. Barátom büszke magára. Olyannyira belejött az e-kereskedelembe, hogy regisztrált az eBay-en (ez egy nemzetközi piactér, olyan, mint a Vatera, csak sokkal nagyobb), oda is fölrakott pár készletet. Nem aprózta el.

S közben barangolt. Nézegette, mások mit, mennyiért adnak, hogyan állja meg ő a helyét a nagyvilágban. Az ő árujának van egy alapára, amit kicsit megnyomott, hisz ezek a nyugatiak ugye jobban élnek, hamarabb ki tudják adni azt a pár dollárt. Aztán ott van a szállítási költség a kb. alig 1 kg-os csomagra, ami a postán keresztül 12.000 forint körül van Amerikába, de a világ bármely helyére is elmegy alig kicsit többért. És még mindezekkel együtt is jól állt.

Ám ekkor egy érdekes dolgot figyelt meg. Amerikai "konkurensei", az ottani asztalosok, ha a saját terméküket Magyarországra küldenék, megtehetnék kb. 5000 forintnyi dollárért! - Mi van??? - horkant föl, és egyből engem hívott. Gyors böngészgetés, és tényleg, az ottani egyik nagy szolgáltató ennyiért hozza ide a cuccot. Ok, nézzünk körbe Európában! Anglia - hasonló a helyzet. Németország - szintén. Ez nem igaz. Mi van Romániában? Mi a fene a román posta honlapjának a címe. Megvan végre: posta-romana.ro. Persze minden bötű románul. Nem baj, most az egyszer jó lesz a Google-fordító, de az se kell, egyértelmű a dolog.

Először "Tarife servicii", majd "Mărfuri". Ezt nem értettük, de mellette ott egy doboz, tuti csomagküldést jelent. Ez kell nekünk. "Internaţionale", aztán meg "Neprioritare", azaz nem prioritásos=normál. Célnál vagyunk, ott egy kalkulátor. Kis keresgélés és megtaláltuk az USÁ-t: Statele Unite Ale Americii. Yes! Vagy inkább - da? Legyen 2 kg, abba beleférünk. "Calculeaza" és "Pret total", az annyi, mint 59 RON. 1 RON kb. 60 Ft. - Hát ez nem igaz, az egész csak 3.600 Ft??? Ami nálunk 12 ezer!!!

Méla apátia...

Nem írom le az elhangzottakat. Inkább csak két példát és utána dőljön mindenki a saját kardjába. 1 kg-os csomag Magyarországról Romániába 7.590 Ft (forrás: posta.hu). Ugyanez vissza: 2.370 Ft! És a másik: Románián belül egy 1 kg-os csomag küldéséért mennyit kér a román posta? Na mennyit? Kb. 150 forintot...

Rendben! Új, vészterhes idők, új, kemény hozzáállást kívánnak. Elindítottuk a saját Nagy Magyarország projektünket. Speciel nem Erdély visszacsatolásán kezdtünk el ügyködni - hisz akkor ott is magasak lennének a postai díjszabások -, hanem először is csökkentettük barátom nemzetközi árait. Így még versenyképesebb lett, több vevőt remélhet. Másodszor meg, ha ezután beesik egy külföldi rendelés, irány a határ, cél az első posta odaát.

Így találtuk ki - a benzinturizmus után szabadon - a postaturizmust.

Dzsudzsák

Talán mondhatom, hogy a kisebbnél nagyobb rendszerességgel járok le futni a helyi stadionba. Ma késő délután is lebicikliztem, ezúttal 8 és 10 éves fiaimmal együtt. Vége a sulinak, se edzés, se különóra, nem volt akadálya a közös programnak.

A kisebbik egy focilabdát kapott a névnapjára, indulás előtt azt gondosan oda is készítette a csomagtartómra. Míg én futok, addig ők fociznak, az is lehet, hogy a nagykapura rúgnak, hisz a helyi csapat már befejezte a szezont, szabad a pálya.

Tekerés közben is a labdarúgás lett a téma, mindenki, így ők is hallottak Dzsudzsák Balázs átigazolásáról a dagesztáni Anzsi Mahacskalába.

Nagyobb térképre váltás

Jöttek a kérdések:
- Apa, hallottad, hogy a Dzsudzsák 3 millió forintot fog keresni naponta?
- Hallottam, nem keres majd rosszul.
- A 3 millió az sok pénz?
- Hát, nem kevés, egy kisebb fajta autó ára.
- Akkor ő naponta tud venni egy autót?
- Tudna, de valószínű, hogy vár tíz napot, és vesz egy jobbat.
- De hát hogy tud ilyen sokat keresni?
- Aki nagyon ügyes focista, aki sokat gyakorolt, azok közül vannak, akik ilyen jó lehetőséghez jutnak. Európában leginkább a futballal lehet ilyen jól keresni. Általában azokkal a sportokkal, amit sokan néznek a tévében, mert akkor ott sokan reklámoznak, és akkor ott sok a pénz, azt lehet szétosztani - próbálkoztam bevezetni fiaimat a sportközgazdaságtanba.
- Akkor, ha reklámoz a Samsung a mezükön, akkor abból Dzsudzsák kap fizetést?
- Végülis így valahogy...
- És a Messi az még 5 milliót is megkeres naponta?
- Szerintem ő még sokkal többet is, de hát ő a legjobb a világon. Viszont nem csak a sporttal lehet ilyen jól keresni, azért kell jól tanulnotok, hogy majd ha nagyok lesztek, valami jó állást szerezzetek - csempésztem bele egy kis nevelést a beszélgetésbe.
- Mivel lehet még ilyen jól keresni?
- Hát olyan jól, mind Dzsudzsák, elég nehéz. Ha például van egy saját gyárad, esetleg. Vagy a politikusok, na azok lopnak-csalnak, ők össze tudnak harácsolni ekkora vagyont.
- De apa, miért jó az, hogy csalnak?

Ekkorra épp leértünk a pályára, de azt hiszem jobb is, mert erre a kérdésre nem tudtam válaszolni...