Hogyan készült az absztrakt önarcképem?


Nem rég készültem el önarcképemmel, ezzel az absztrakt önábrázolással, melynek alapja egy tavaly előtti fotó volt. A fénykép a Kéktóban, a vásárhelyi pusztában lett lekapva rólam egy néptánc fellépés után.

De hogyan is készült a kép?

Pár hónapja az Affinity programcsaláddal dolgozom. Ez a kép ezen belül is az Affinity Designer programmal készült. Ez az alkalmazás egy vektorgrafikus program, mely - mondjuk így -, főképp vonalakkal, görbékkel és egyéb geometriai formákkal dolgozik, és nem pedig fotók retusálására használandó.
Mint látszik, önarcképem is csupa síkidomból áll össze, leginkább három- és négyszögekből.

Maga az alkotás több napos folyamat volt, kísérletezgetésekkel, visszalépésekkel, módosításokkal. Az alábbi képernyőfotók szemléltetik a főbb stációkat.

Az arccal kezdtem, pár segédvonal megrajzolásával. (Itt pirossal jelölve.)

Az arc vonalait többnyire háromszögekkel próbáltam követni.

Majd jött a kalap. A színeket mindenütt az adott síkidom területére leginkább jellemző színre állítottam.

A kéz vonalait kisebb és nagyobb alakzatokkal követtem le.

A ruha redőit is próbáltam követni.

Kiszínezve, közelről így néz ki.

Ezután a hátteret már szabadon, a fotót elhagyva készítettem. Így került egy gémeskút is a képre.

Megrajzoltam a felhős eget is, ekkor még szabályos négyzetbe foglalva a képet...

végül azonban a szabálytalan, töredezett szélek használata mellett döntöttem.

Így készült tehát a kép, s ha ki lenne nyomtatva, falra akasztva úgy nézne ki, ahogy ezen a látványterven is szerepel:


Ha szeretné, hogy Önről vagy kedveséről készítsek egy hasonló, absztrakt alkotást, keressen bátran!
Telefon: +36 70 978 60 48

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy esküvő pillanatai egy képben

Olajfestmény hatás fotóból

Erdő - absztrakt triptichon