2011. március 8., kedd

Egy nő monológja

Mit gondolsz, ki vagyok?
Azért mindent én sem hagyok!
Az még hagyján,
Hogy megfogtad a kezem,
S aztán,
Oh, megsimogattad a fejem.
És tetszett,
Mikor ajkaink összeértek,
S egy csók után a ruhát rólam letépted.
Az is szép volt,
Mikor megérintettél itt fent,
Ah, s mikor megmarkoltál itt lent.
Igen, az is jó volt,
Amikor az ágyba hívtál
És ott valami... juj, valami furcsát csináltál.
S hogy sokáig voltunk ott,
Élveztem én légy nyugodt.
Ezek után hagytam, nem zavart,
Hogy agyam boncold, s kavard,
Ámultam ugyan értetlen, mi célod vele,
Miért vagy reménytelen indulattal tele.
Sőt, azt is elnéztem neked,
Ahogy szerelmes szívem kiveszed,
S töröd apró, csillámló darabokra
Pici sarkát tűzve vaskos albumodba.

Igen, mindezt elviseltem!

De, hogy megkérdezd a korom?!
Ezt már ki nem állhatom!